Kövér László házelnök úr nyitóbeszéde a VIII. Kolozsvári Magyar Napokon és nem hivatalos fordítása

Tisztelt kolozsváriak és kedves vendégek! Tisztelt Honfitársaim!

1941-ben, alig egy esztendeje, hogy Észak-Erdély magyarsága a román állam fennhatósága alól visszatért a magyar állam fennhatósága alá, amikor még sokan azt gondolták, hogy az erdélyi etnikai együttélés problémái az államhatárok megváltoztatásával megoldhatók, az egyik leglényeglátóbb XX. századi magyar gondolkodót, Németh Lászlót meghívták Kolozsvárra, hogy tartson előadást Erdély szellemi fővárosában a magyar értelmiség előtt álló feladatokról.

A Budapestről érkezett előadó a kolozsvári magyar színház zsúfolásig megtelt termében, Kisebbségből kisebbségbe című előadásában a következő nyitó szavakkal hökkentette meg a hallgatóságát: „Egy negyedórám van meggyőzni Önöket, hogy kisebbségi sorsukból kiguvadva nincs joguk vidám többségnek érezniük magukat, hanem azonnal egy másik kisebbségi sorsba kell beállniuk.”

Ezen bizonyos másik kisebbségi sorsról, amely a számbeli többséget képező magyarságot Budapesten és Magyarországon emésztette, annak okairól és következményeiről Németh László a legnyíltabban két esztendő múlva, az 1943-ban megtartott szárszói találkozón beszélt, ahol így fogalmazott: „Aki a magyarság újkori történetét megírja, arra kell felelnie, hogy süllyedt „bennszülötté” ez a nagy középkori nemzet tulajdon országában. (…) Állami létét idegenek vezetik (…) gazdaságilag kizsákmányolják, idegen civilizáció ellen nincs védelme, erkölcsében és testében nyomorodik.”

Németh szerint mindennek az alapvető oka az volt, hogy a középkorban elveszett önálló magyar államiságot a heroikus történelmi kísérletek ellenére évszázadokon keresztül nem sikerült helyreállítani, amikor meg az első világháború után tragikus áron helyreállt az önálló magyar állam, akkor olyan, a nemzeti tudatra is kiható társadalmi-gazdasági kényszerpályákra került, amelyek orvoslására nem volt elegendő történelmi idő. Ma már tudjuk, hogy kevesebb, mint egy esztendővel az 1943-as szárszói útkeresés után – előbb a náci, majd a szovjet megszállás miatt – a magyar állam ismét elveszítette szuverenitását, amelyet csak 1990-ben nyert vissza.

Engedjék meg, hogy Németh László egykori gondolatait szerénytelen módon ürügyül használva, azokat mintegy folytatva megosszam Önökkel meggyőződésemet arról, hogy mi a biztosítéka annak, hogy az előttünk álló évtizedekben mi, magyarok, éljünk akár számbeli többségben, akár számbeli kisebbségben bárhol a kárpát-medencei szülőföldünkön, ne süllyedhessünk alávetett, kizsákmányolt és megalázott bennszülötti sorba. Megítélésem szerint két ilyen biztosíték létezik, tisztelt Hölgyeim és Uraim: az egyik a józan magyar nemzeti öntudat, a másik az ezen józan öntudaton alapuló cselekvésre és együttműködésre képes magyar állam, mely nem kiszolgáltatja, hanem szolgálja a nemzetét, Magyarország határain belül és kívül egyaránt.

Ne tévessze meg Önöket, hogy napjainkban vannak, akik folyamatosan és növekvő hangerővel sulykolják, hogy a nemzeti öntudat, azaz a nemzeti identitás és a nemzeti államok kora lejárt Európában, hogy ezek olyan elavult dolgok, amelyek csak veszélyeztetik a technológiai fejlődés által biztosított globális fogyasztói jólétet, és az erőszak, a háború veszélyét hordozzák magukban.

Ezek az érvek a XXI. századi hadviselés részei: az alávetésre szánt közösségeknek először nem a területét, hanem a tudatát igyekeznek megszállni. Az egyének és a közösségek értéktudatát kell semlegesíteni, kiiktatni, mert az értéktudat elvesztésével elvész az érdekfelismerés, érdekérvényesítés és az érdekvédelem képessége is, így az egyén vagy közösség biztosabban alávethető, uralható és erőforrásaitól megfosztható.

Az emberek értéktudatának legszervesebb részei a nemi, a családi, a vallási és a nemzeti önazonosságuk. Nem véletlen, hogy Európában jelenleg ezek az identitáselemek állnak a támadások célkeresztjében, nem véletlen, hogy ezen identitásokat oltalmazni hivatott intézmények, azaz az egy férfi és egy nő életközösségén alapuló család, a keresztény egyházak és a nemzeti államok állnak ideológiai ostromtűz alatt. Ezen ostrom alatt állnak jelenleg az európaiak, németek és franciák, spanyolok és svédek, magyarok és románok egyaránt. Mindez azért nem véletlen, tisztelt Hölgyeim és Uraim, mert Európa egy alávetésre kiszemelt terület azon erőcsoportok részéről, amelyek úgy gondolják, elegendő erejük és hatalmuk van már arra, hogy közvetlen módon is alárendeljék maguknak Európát, és közvetlen módon is rendelkezzenek annak erőforrásaival.

Ezen erőcsoportok ideológusai ajánlják az európai embereknek a természetes, szerves identitásuk helyett az úgynevezett fluid identitást, azaz az identitásnélküliséget; ők ajánlják a jogok és kötelezettségek egyensúlyát mellőző, a gondolkodás és a szólás szabadságát a politikai korrektségnek nevezett cenzúra által megfojtó úgynevezett nyitott társadalmat; ők szorgalmazzák az európai választópolgárok demokratikus legitimációján alapuló nemzeti államok helyett a demokratikus felhatalmazást és számonkérhetőséget mellőző, az európai civilizációtól idegen Európai Egyesült Államok tervét is.

Ők azok, akik egyre kevésbé burkoltan azzal fenyegetőznek, hogy amennyiben az általuk javasoltak nem valósulnak meg, akkor az európai nemzetek és nemzeti államok lángba borítják Európát, tudván, hogy a XX. század két világháborúját, a század két totalitárius rendszerét, a nácizmust és a kommunizmust, valamint a század második felének kétpólusú világrendjéből eredő szétszakítottságát még nem elfelejtő európai emberek számára ez különösen ijesztő jövőkép.

Ezen ideológusoknak megvannak a magyarul beszélő követői is, akik – hogy csak nemzetpolitikai példáknál maradjak – azt hirdetik, hogy tulajdonképpen nincs is egységes magyar nemzet; akik el akarják választani a székelyeket az erdélyi magyaroktól, az erdélyi magyarságot a magyarországi magyarságtól; akik szerint a magyarországi nemzetállami törekvések gyengítik a külhoni magyarság érdekvédelmi lehetőségeit, és kiszolgáltatják őket a szomszédos nemzetállamok elnyomó törekvéseinek.

Ha Önök felteszik a kérdést a nemzetállam ellenfeleinek, hogy mire és hogyan akarják leváltani a nemzetállamokat Európában, akkor nem kapnak egyértelmű és megnyugtató választ. Azért nem kapnak ilyen választ, tisztelt Hölgyeim és Uraim, mert a nemzetállamok demokratikus legitimációjának jelenleg a világban nincs elfogadható, életképes, emberhez méltó alternatívája. Ami alternatíva létezik, az elfogadhatatlan: az antidemokratikus, nem az európai választópolgárok felhatalmazásával rendelkező, számonkérhetetlen és ezért felelősség nélküli, különböző hatalmi alakzatokba szerveződő globális érdekcsoportoknak a kereszténység kulturális alapjain nyugvó európai civilizációnkat felszámoló uralma.

Mi, magyarok, azt kívánjuk minden szomszédunknak, amit önmagunknak: nemzetközi együttműködésre képes, erős, szuverén nemzetállamot, amely nem a nemzeti kizárólagosság gondolatára épül, hanem a különböző nemzetekhez tartozó polgárai méltóságának egyenlő tiszteletére; amely nemcsak a területén élő többségnek, hanem a számbeli kisebbségben élő nemzeti közösségeknek is biztosítja az identitását; amely a területén élő minden őshonos közössége számára képes biztosítani a szülőföldön való megmaradásra és boldogulásra vonatkozó érdekeit a külső, globálisnak nevezett ellenérdekekkel szemben.

Ha Közép- és Kelet-Európában, ezen belül itt, a Kárpát-medencében a nemzetállamok túl tudnak lépni a nemzeti felsőbbrendűségre illetve kizárólagosságra irányuló XX. századi törekvéseiken, ha felismerik azon XXI. századi lehetőségüket, hogy a többség és kisebbség nemzeti identitásának védelmével úgy oldhatók fel a korábbi etnikai ellentétek, úgy érvényesíthetők a nemzeti önérdekek, hogy ezzel nem veszélyeztetik, hanem erősítik a szomszédaik érdekérvényesítési lehetőségeit is, akkor ez a térség Európa megújulásának egyik hajtóerejévé tud válni.

Ha nem, akkor a térség népei együtt fogják elveszíteni államaikat, többség és kisebbség együtt fog identitás nélküli, fogyasztónak nevezett kifosztható biológiai erőforrássá válni.
A szülőföldjén nemzeti kisebbségi sorban élő, több mint negyven milliónyi európai polgár gondjait, benne a külhoni magyarság problémáit nem az államok felszámolása útján létrehozandó, identitás nélküli nyitott társadalmak, hanem csak a saját önérdekeiket felismerő, egymással együttműködő európai nemzetállamok képesek megoldani.

Az a tény, hogy az elmúlt évszázadban, vagy az elmúlt negyedszázadban ez nem sikerült, nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a jövőben sikerülhet. Azok a politikai és szellemi erők, amelyek az identitásnélküliséget hirdetik, és azt tekintik eszményüknek, javaslatukkal nem oldják meg a nemzeti kisebbségben élők gondjait, hanem gyakorlatilag kegyelemdöfést adnak nekik, valójában végleg felszámolnák és beolvasztanák őket az identitásától szintén megfosztott többségbe.

2010 óta a magyar politikának az a célja, hogy nemzeti államunkat újjáépítsük, az identitásunkat és a nemzeti összetartozásunkat megerősítsük, szomszédainkkal együtt erősítsük a nemzetállamok együttműködésén alapuló Európai Uniót. 2014-ben ezt a célt erősítették meg a magyarországi, a Kárpát-medencében és a nagyvilágban élő, szavazati joggal rendelkező magyar állampolgárok. 2018-ban ismét erről kell döntenünk – otthon, Magyarországon, s itthon, Erdélyben és Kolozsváron is.

Az ezeregyszáz esztendőt a háta mögött tudó kolozsvári magyarság józan azonosságtudata olyan megtartó erő, amelyből nemcsak Budapesten és Bukarestben, hanem mindenhol Európában lehet és érdemes is példát s erőt meríteni mindazoknak, akik az emberhez méltó jövő biztosítékát a saját nyelvüket, kultúrájukat és hagyományaikat őrző, demokratikus politikai önrendelkezésüket fenntartó, de a közös keresztény szellemi örökség talaján együttműködésre képes nemzetek Európájában látják.

Úgy tűnik, nagy idők kezdetén vagyunk – s ez manapság fenyegetően is hangozhat. De hasson reánk bátorítólag a múlt sokszor megtapasztalt egyik tanulsága, amely szerint az idők igazi nyerteseinek soha nem azok bizonyulnak, akiknek erősebbek a fegyvereik vagy hangosabbak a hazugságaik, hanem azok, akiknek erősebb az identitása és a hite.
Köszönjük a Kolozsvári Magyar Napok szervezőinek, minden résztvevőjének és támogatójának, hogy ezzel a kulturális seregszemlével, az együttlét és az összetartozás élményének lehetőségével hozzájárulnak a magyarság önazonosságának, hitének és jövőbe vetett reményének erősítéséhez.

Adja Isten, hogy tehessék és tegyék is ezt a következő időkben is, még nagyon sokáig!

Stimați clujeni, dragi invitați! Stimaţi conaţionali!

În 1941, la mai puţin de un an de când maghiarimea din Transilvania de Nord a revenit de sub autoritatea statului Român sub cea a statului Maghiar, când mulți încă erau convinși că problemele legate de conviețuirea etnică din Transilvania pot fi soluționate prin modificarea frontierelor, unul dintre cei mai profunzi gânditori maghiari ai secolului XX, Németh László, a fost invitat la Cluj, capitala intelectuală a Ardealului, ca să ţină o prelegere despre sarcinile care le revin intelectualilor maghiari.

In incinta arhiplină a Teatrului Maghiar, invitatul sosit de la Budapesta, a uimit întregul public deja de la primele cuvinte ale discursului său intitulat Din minoritate în minoritate: ”Am la dispoziție un sfert de oră ca să vă conving că odată ieşiţi din poziția minoritară, nu aveți dreptul să vă simțiți majoritari veseli, ci trebuie să vă poziţionaţi într-o altă soartă minoritară.”

Despre această altă soartă minoritară, care mistuia majoritatea maghiarimii din Budapesta și Ungaria, despre cauzele și consecințele acesteia, Németh László a vorbit cel mai deschis în discursul său din 1943, susținut la Szárszó, unde a afirmat: ”Cei care vor scrie istoria modernă a maghiarilor, trebuie să răspundă la următoarea întrebare: cum a ajuns această măreață nație din Evul Mediu la statutul de populaţie indigenă în propria ei țară. (...) Existența ei statală este condusă de străini (...), este exploatată economic, nu are apărare în fața ingerinţelor civilizațiilor străine, trăieşte în mizerie fizică și morală. ”

După părerea lui Németh cauza fundamentală a fost faptul că, în ciuda încercărilor eroice de mai multe secole, pierderea independenţei statale maghiare în Evul Mediu nu s-a putut reabilita, iar când, după Primul Război Mondial, printr-un preț tragic, statul independent maghiar a fost restaurat, acest fapt a avut un efect de constrângere economico-socială care a influențat și conștiința națională, pentru a cărei remediere timpul a fost prea scurt. Astăzi deja știm că, la mai puțin de un an de la discursul din Szárszó – la început datorită ocupației naziste, apoi a celei sovietice – statul maghiar și-a pierdut din nou suveranitatea, care a fost redobândită abia în 1990.

Îngâduiți-mi să folosesc gândurile lui Németh László, completându-le, ca să vă prezint pilonii convinvingerii mele referitoare la garanţia că, în deceniile următoare, noi maghiarii, fie majoritari, fie minoritari, în oricare parte a patriei noastre sau a Bazinului Carpatic, nu vom ajungem în poziția de indigeni subjugați, exploatați și umiliți. Doamnelor și Domnilor, după părerea mea există două astfel de garanții: una este o conștiință națională maghiară sănătoasă, iar a doua este capacitatea statului maghiar de a acționa și de a colabora derivată din prima, care nu aserveşte, ci serveşte națiunea, atât în limitele granițelor Ungariei, cât și în afara acestora.

Să nu vă lăsați înșelați de acele persoane, care afirmă necontenit în zilele noastre că era identităților naționale, a conștiinței naționale și a statelor naționale a apus în Europa, că acestea sunt niște concepte depăşite, care poartă în sine microbul violenței și pericolul războiului, periclitând bunăstarea globală a societăţii de consum asigurată de dezvoltarea tehnologică.

Aceste argumente fac parte din tacticile de război ale secolului XXI.: comunităților menite a fi subjugate, nu li se vor invada teritoriile ci conștiințele. Trebuie nimicită conştiinţa individului şi cea a valorii comunităţii, fără de care se pierde susținerea națională, promovarea intereselor naționale, în acest fel individul sau comunitatea devin mai ușor de subjugat, de controlat, și astfel mai uşor de prădat.

Conștiința valorii umane are la bază identitatea sexuală, identitatea familială, cea a religiei precum și identitatea națională. Nu este întâmplător faptul că, în prezent, în Europa aceste elemente ale identității sunt supuse atacurilor de tot felul, nu este întâmplător faptul că instituțiile care încearcă să ocrotească aceste valori, adică comunitățile care au la bază familiile formate dintr-un bărbat și o femeie, bisericile creștine, precum și statele naționale sunt în prezent în vizorul atacurilor ideologice. Sunt ținute sub acest asediu popoarele Europei, germanii și francezii, spaniolii și suedezii, la fel ca maghiarii și românii. Toate acestea, Doamnelor și Domnilor, nu sunt întâmplătoare: Europa este un teritoriu desemnat subjugării de către acele grupuri de putere, care au convingerea că sunt suficient de puternice pentru a supune întregul continent în mod direct și pentru a-i folosi resursele.

Ideologii acestor grupuri de putere le propun europenilor în locul identității lor naturale, organice, o așa-numită identitate fluidă, adică o existență fără identitate; în locul echilibrului oferit de drepturi și de obligații, ei oferă o societate deschisă în care libertatea de gândire și libertatea de expresie sunt sufocate de cenzura numită corectitudine politică; în locul statelor naționale, care au la bază legitimarea alegătorilor europeni, ei promovează ideea Statelor Unite ale Europei, lipsită de răspundere și de legitimitate democratică, străină civilizației europene.

Ei sunt cei care proferează ameninţări din ce în ce directe, potrivit cărora, în lipsa celor propuse de ei, națiunile europene și statele naționale vor face ca întreaga Europă să fie mistuită de flăcări, știind că europenii încă nu au uitat cele două războaie mondiale ale sec. XX, cele două regimuri totalitare, nazismul și comunismul, precum și ruptura din epoca ordinii mondiale bipolare.

Acești ideologi au adepți și în cadrul vorbitorilor de limbă maghiară, care – ca să rămânem la exemplul politicii naționale – proclamă ideea că, de fapt, nici nu există o națiune unită maghiară, ci vor să separe secuii de maghiarii din Transilvania, maghiarimea din Ardeal de maghiarii din Ungaria şi în viziunea cărora aspirațiile de stat național maghiar slăbesc posibilitățile de apărare a intereselor maghiarilor de peste hotare, lasându-i vulnerabili în fața ambițiilor represive ale statelor naționale vecine.

Dacă Dumneavoastră îi întrebați pe adversarii statelor naționale, cum şi în ce fel ar dori să transforme statele naționale Europene, nu veți primi un răspuns univoc. Nu veți primi un răspuns clar, Doamnelor și Domnilor, pentru că, în lumea de azi, pentru legitimitatea statelor naționale democratice nu există o alternativă acceptabilă, viabilă, decentă. Alternativa care există este inacceptabilă: este antidemocratică, nu are la bază acordul electoratului European, nu poate fi trasă la răspundere și, din această cauză, este o formă de dominație incontrolabilă a unor grupuri de interese globale, menite să distrugă civilizația noastră creștină Europeană.

Noi, maghiarii, la dorim vecinilor noștri, ceea ce ne dorim și nouă: un stat național suveran, capabil de cooperare internațională, care nu se bazează pe exclusivismul național, ci pe respectarea egală a cetățenilor aparținători diferitelor națiuni; care asigură identitatea națiunilor minoritare; care este capabil să ofere tuturor comunităților native posibilitatea da a rămâne și de a prospera pe meleagurile natale, în ciuda intereselor adverse globalizatoare.

Dacă în Europa Centrală și de Est, în special aici în Bazinul Carpatic, statele naționale vor depăși aspirațiile din secolul XX vizând superioritatea și exclusivismul național, dacă se vor adapta cerinţelor secolului XXI potrivit cărora divergențele etnice anterioare se pot soluționa prin apărarea identității naționale a minoritarilor și a majoritarilor, într-un mod care să nu pericliteze, ci să consolideze reprezentativitatea și protejarea intereselor vecinilor, atunci această regiune ar putea deveni forța motorică în reformarea Europei.

În caz contrar, popoarele din această zonă a Europei își vor pierde împreună statele, minoritarii și majoritarii vor deveni așa-numiți consumatori fără identitate, o sursă de pradă biologică. Problemele celor peste patruzeci de milioane de cetățeni europeni care trăiesc în minoritate pe pământul lor natal, inclusiv ale maghiarilor de peste hotare, nu se pot soluționa prin dizolvarea statelor și crearea unor societăți deschise fără identitate, ci numai prin cooperarea statelor naționale din Europa.

Faptul că acest lucru nu s-a întâmplat în ultimul deceniu sau în ultimul sfert de secol, nu exclude posibilitatea unei reușite în viitor. Acele puteri politice care promovează existenţa fără identitate, nu soluționează astfel problemele minorităților, ci mai degrabă le dă o lovitură de grație eliminându-le și asimilându-le în masa majoritară lipsită şi ea de identitate.
Din 2010 ţelul politicii maghiare este reconstituirea statului nostru național, consolidarea identităţii și unităţii naționale, ca să putem pune, împreună cu vecinii noștri, bazele Uniunii Europene bazată pe cooperarea statelor naționale. În 2014 acest scop a fost susținut și de cetățenii maghiari cu drept de vot din Ungaria, din Bazinul Carpatic precum și din lumea întreagă. În 2018 vor avea din nou posibilitate să decidă în acest sens – să fie acasă în Ungaria, şi de asemenea acasă în Ardeal si la Cluj.

Cu o existență de 1100 de ani, identitatea maghiarimii clujene constituie o forță de conservare puternică, care poate constitui o pildă şi o forţă de coeziune capabile să constituie o lecţie nu doar pentru politicienii români şi maghiari, ci pentru toţi cei care consideră că o Europă a naţiunilor capabile să coopereze constituie garanţia asigurării unui trai decent, a păstrării limbii, culturii şi tradiţiilor tuturor, a asigurării independenţei politice democratice, pe baza moştenirilor creştine comune.

Se pare că suntem în pragul unor transformări epocale – ceea ce, în ziua de azi, ar putea să sune ameninţător. Dar fie o pildă încurajatoare învăţătura adeseori repetată de-a lungul timpului, potrivit căreia adevăraţii învingători nu s-au dovedit a fi cei mai bine înarmaţi sau cei care şi-au proferat mai vehement minciunile, ci cei cu identitatea mai straşnică şi cu credinţa mai puternică.

Vreau să le mulţumesc organizatorilor, tuturor participanţilor şi susţinătorilor Zilelor Culturii Maghiare Clujene pentru că, prin această defilare de evenimente culturale, prin această pildă de convieţuire contribuie la întărirea întăririi identităţii, credinţei şi năzuinţelor naţiunii maghiare.

Să dea Dumnezeu ca iniţiativa lor să poată dăinui şi să dăinuiască de-a lungul timpului!