A konzuli hitelesítés díjtételei (EUR):

FIGYELEM! A befizetés a Főkonzulátus épületében, bankkártyával történik.

Milyen hitelesítések lehetnek szükségesek Romániában kiállított okiratok magyarországi felhasználása esetén?

A Magyarország és Románia között hatályban lévő kétoldalú jogsegélyegyezmény 13. cikke értelmében az egyik állam területén valamely hatóság vagy közhitelességgel felruházott személy által ügykörén belül a hatályos jogszabályoknak megfelelően kiállított vagy hitelesített és hivatali pecséttel ellátott okiratok a másik ország területén felülhitelesítés nélkül is érvényesek. Ebből következően sem magyar közokirat romániai felhasználása, sem román közokirat magyarországi felhasználása esetén nem szükséges diplomáciai felülhitelesítés vagy apostille.

Ugyanakkor Magyarországon a hatósági eljárásokban a hatóságok csak hiteles fordítással ellátva tudják elfogadni a becsatolt külföldi okiratokat (pl. diploma, érettségi bizonyítvány,  nyelvvizsga bizonyítványról, anyakönyvi kivonat, bírósági határozat). Ezen kívül az okiratokról készült fénymásolat is általában akkor használható fel, ha közjegyző vagy konzul a másolatra rávezetett záradékban tanúsítja annak eredetivel való egyezését.

Ki jogosult Magyarországon hitelesnek minősülő fordítás készítésére?

Magyar konzuli tisztviselő jogosult hiteles fordítást készíteni vagy bemutatott fordítás helyességét tanúsítani azon a nyelven, amelyre vonatkozóan erre jogosultággal rendelkezik. A Kolozsvári Főkonzulátuson jelenleg román, és angol nyelvű okiratok fordításának hitelesítésére van lehetőség. Magyarországon hiteles fordítás készítésére jogosult bármely nyelvről bármely nyelvre az Országos Fordító- és Fordításhitelesítő Iroda. Hiteles fordítást készíthetnek azok a magyar közjegyzők is, akiket a Magyar Országos Közjegyzői Kamara nyilvántartásba vesz, azon a nyelven, amelyből államilag elismert felsőfokú nyelvvizsgával rendelkeznek. A hiteles fordítás készítésére jogosult magyar közjegyzők listája megtalálható a Magyar Országos Közjegyzői Kamara honlapján. Magyarországon hiteles fordításként elfogadható a román igazságügy minisztérium által kiadott fordítói engedéllyel rendelkező romániai közjegyzők által készített fordítás is.

Ki jogosult Magyarországon hitelesnek minősülő másolat készítésére?

Magyarországi hatósági eljárásban való felhasználásra szánt okiratok esetében hiteles másolatként  elfogadható a magyar vagy romániai közjegyző által, vagy magyar konzul által készített tanúsítvánnyal ellátott másolat.

Hogyan intézhető a fordítás és másolathitelesítés Magyarország kolozsvári főkonzulátusán?

Ügyfeleinket online időpontfoglalást követően tudjuk fogadni fordítás- és másolathitelesítés céljából. A bemutatott másolat hitelesítésének díja 15 EUR okiratonként. A másolathitelesítés illetéke 20 EUR oldalanként, az aláíráshitelesítés díja hitelesítendő aláírásonként 30 EUR. Bemutatott másolat hitelesítése esetén, ha az okirat hat oldalnál hosszabb terjedelmű, minden újabb megkezdett hatodik oldal után újból 15 EUR-t számítunk fel. A főkonzulátus ügyfélszolgálatán kizárólag kártyás fizetés lehetséges.

Milyen hitelesítésekre lehet szükség Magyarországon kiállított közokiratok külföldi (nem romániai) felhasználása esetén?

Magyarországon kiállított közokiratok külföldi felhasználása esetén (pl. külföldi munkavállaláshoz) bizonyos országok vonatkozásában az okirat diplomáciai felülhitelesítése lehet szükséges. Azon országok viszonylatában, amelyek részesei a diplomáciai felülhitelesítés mellőzéséről szóló egyezménynek (a részes államok listája megtalálható EZEN az oldalon), apostille-t kell beszerezni. A magyar közokiratokat a Külügyminisztérium látja el apostille hitelesítéssel. A hitelesítést Budapesten személyesen a Konzuli Főosztály ügyfélszolgálatán lehet kérni, vagy bármely magyar nagykövetségen, főkonzulátuson. Utóbbi esetben az apostille díján felül konzuli díjat is kell fizetni az irattovábbításért, továbbá a postázás miatt az eljárás jelentősen hosszabb a budapesti ügyintézésnél. Amennyiben az okirat felhasználási országa nem részese az apostille egyezménynek, úgy a külügyminisztériumi közbenső hitelesítésen felül szükséges a célország magyarorzságra akkreditált diplomáciai képviseletének felülhitelesítése is.